A méregtelenítés titkai
Tiszta testben ép lélek!





 

Csupán szemléltetésképpen emeltünk ki jó néhányat, és a figyelmes olvasó már az itt felsoroltakat is épp elégnek és felháborítónak tarthatja, ahhoz, hogy ne akarna sürgősen tenni ellenük!


1. Élelmiszeradalékok:

azaz az élelmiszereinkbe szándékosan bejuttatott vegyi anyagok.
E adalékok, méregtelenítés, kúra, szennyeződés, testi, lelki egészségMivel a gyors és tömeges előállítási módszerek az élelmiszerek minőségének és fogyaszthatóságának a rovására mentek, megjelent az adalékanyagokat gyártó cégek, mely óriási mennyiségen kezdték el gyártani a különböző élelmiszeradalékokat, hogy egyáltalán ehetővé és eladhatóvá tegye a bonyolult feldolgozási fázisokon áteső élelmiszereket. Minél több feldolgozási fázison megy át egy alapanyag, annál több benne a különféle adalék.
Ezeket az élelmiszeradalékokat "E" betűvel és a hozzájuk tartozó számmal jelölnek.

2. Vegyszereink:

Talán ebbe a kategóriába tartozik a létező legtöbb méreg- és vegyszerféleség és szinte lehetetlen teljes képet adni erről a területről.
vegyszerek, E adalékok, méregtelenítés, kúra, szennyeződés, testi, lelki egészségEbbe a csoportba tartozó anyagoknak a csomagolása is veszélyes hulladék. Általában a szennyvízzel együtt kerülnek ki a lakásokból, így a kezelésük a szennyvíztelepekre hárul.
A festékek, lakkok, hígítók, oldószerek fokozottan tűz- és robbanásveszélyes anyagok. A vegyszer és festékmaradékok malterporral,
fűrészporral, homokkal megköthetőek, majd lezárva, elkülönítetten tárolhatóak.
A növényvédő-, a rovarirtó-, a gombaölő- és a gyomirtószerek erős mérgek, ahogy a festékek, a hígítók, illetve mindennapos háztartási tisztítószereink, a hypo, a vízkőoldó vagy a sósav doboza/flakonja is. A felsorolt szerek vízben általában jól oldódnak, így különösen veszélyesek a folyók és tavak élővilágára.
Több típusnál is léteznek környezetbarát termékek, amelyekkel ezek az anyagok kiválthatóak.



3. Parfümök, illatanyagok és kozmetikumok:

Az illatok mindennapi életünk részei. Az elsô parfümök az isteneknek ajánlott illatok voltak, melyeket már több mint 4000 éve használtak a szertartásokban. „Világi" célokra Egyiptomban, a görög kultúrában, és a rómaiak is alkalmazták.
parfüm, E adalékok, méregtelenítés, kúra, szennyeződés, testi, lelki egészségAz illatok a középkorban az arab világból kerültek ismételten Európába, majd a reneszánsztól egyre bôvülô felhasználással, mint a mindennapi élet leggyakoribb luxuscikke, napjaink leggyakoribb allergénjévé váltak. A színezőanyagok és a tartósítószerek mellett az illatanyagok is veszélyesek lehetnek. Mindhárom csoport leggyakoribb mellékhatása az allergia.
Az allergia az ezredfordulóra népbetegség lett, hazánkban aallergia, gyógyszer, természetes gyógymód, kezelés, szennyeződéslakosság negyede szenved valamely formájától. Illatanyagot a kozmetikumok fele tartalmaz, a csomagoláson azonban az összetevők között sokszor csakennyi van feltüntetve: parfüm/fragrance. A parfümök esetenként akár százféle illatanyagból állnak, a 26 legallergizálóbb anyagot 2005 óta Magyarországon is kötelező az összetevők között külön feltüntetni.
A kozmetikai készítményekben általában olcsó ásványiolaj-származékokat (paraffin, vazelin) használnak a jó minőségű növényi zsírok helyett. Ezek, azon túl hogy elzárják a pórusokat, még függővé is teszik a bőrt.
Az ásványi olaj a bőrnek azt a képességét gátolja, amellyel lélegzik, megköti a nedvességet és méregtelenít. Ezáltal lassíthatja a sejtek megújulását, elősegíti a bőr korai öregedését. Ezen túlmenően bármilyen ásványiolaj-származék rákkeltő is lehet.

kozmetikumok, E adalékok, méregtelenítés, kúra, szennyeződés, testi, lelki egészség

4. Levegő szennyezettség

A szervezet a levegőszennyeződés elhárítására energiát fordít, mely felesleges megterhelést jelent, csökken a szervezet ellenálló képessége.

A szennyezett levegő gyengíti a szervezetet, betegségeket idézhetszennyezett levegő, kipufogógáz, szennyeződés, javulás, városi, elő, a meglévőket súlyosbíthatja, késlelteti a gyógyulást. A hirtelen fellépő, de általában rövid ideig tartó magas koncentrációjú szennyeződések akut megbetegedéseket okoznak. Ez a fajta szennyezettség „szelektál” az érzékenyebb, vagy beteg lakosságot támadja.

A városi légszennyeződés és a dohányzás növeli a krónikus hörghurutot és a tüdőrák okozta megbetegedéseket és esetenkénti halalálozást. Ha a városi levegőszennyeződést és a dohányzást megszüntethetnénk; akkor a tüdőrák okozta halálozást egytizedére, a krónikus bronchitis okozta halálozást mintegy felére tudnánk csökkenteni. A légúti daganatos megbetegedések száma a szennyezett levegőjű területeken magasabb az átlagosnál.
Az égéstermékek közt ugyanis jelentős mennyiségben vannak jelen a különféle vegyületek, melyek rákkeltő hatásúak. Ugyanezek az anyagok a dohányfüstben is megtalálhatók, velük kísérleti állatokon rákot lehet előidézni.
szmog
A levegőszennyeződés élettani hatásai külső és belső tényezőktől függenek. Külső tényezők: az adott szennyező anyag koncentrációja, az anyag toxicitása, más szennyező anyagok szinergista (egymást erősítő) vagy antagonista hatása, valamint környezeti tényezők, mint páratartalom, hőmérséklet stb. Belső tényezők: a szervezet általános állapota és érzékenysége az illető anyaggal vagy anyagokkal szemben.
Ennek eredménye képen a következő hatások jöhetnek létre az egyén esetében: halál, akut megbetegedés, krónikus betegség, fontos élettani folyamatok megváltozásai.



5. Gyógyszerek:

Az átlag ember telis-tele van a gyógyszerek maradványaival és ilyen-olyan mértékben folyamatosan szenved ezek káros mellékhatásaiktól.
gyógyszerekFolyamatosan adagolják belénk a különböző pirulákat és cseppfolyós orvosságokat.
Sokszor a legártalmatlanabb problémák kezelésére is azonnal ezekhez a szerekhez nyúlunk, melyek sok esetben több kárt okoznak, mint hasznot, lásd a mellékhatásokat.
A gyógyszereket sokan úgy használjuk a mindennapjaikban, mintha valamilyen életmentő, következmény nélküli csodaszerek lennének, pedig ezek szintén mesterségesen előállított vegyi anyagok és ugyanolyan ártalmasak, mint például az utcai drogok.
pills, E adalékok, méregtelenítés, kúra, szennyeződés, testi, lelki egészségNemcsak annak a veszélye fenyeget minket, hogy esetleg függővé válunk, hanem az is, hogy ezek a vegyi készítmények jelentős mértékben tompítják a gondolkodásunkat vagy az érzékelésünket és negatívan befolyásolják a személyiségünket is. Szomorú tény az, hogy a kórházakban fekvő betegek 25-30%-a éppen a gyógyszerfogyasztásnak köszönhetően került be az adott intézménybe.


A gyerekek drogozása kéz a kézben nőtt fel azzal a propagandával, hogy a viselkedéssel és tanulással kapcsolatos problémák „agyi rendellenességek”.

ritalin, gyógyszerek, testi állapot, depresszió, stresszA háziorvos is írhat fel pszichiátriai drogot. Szintetikus amfetamin származékokat. Egy átlag "drogdílert" simán börtönbe vágnának emiatt, de az orvostudomány naponta alkalmazza ugyanezt. És alig hallok mostanában lecsukott pszichiáterről.
Ezek a szerek növelik az öngyilkosság hajlamot, viszonylag gyorsan elhízást és diabéteszt okoznak, de évente egyszer arról is hallunk, hogy a kis csávó nem magát, hanem iskolatársait vagy tanárait lövöldözi le.

 

Ha ide kattint még több adathoz juthat a drogokról.



7621, Pécs, Zrínyi u. 5. Mobil: 70/434-7541

Honlapkészítés